Az óvodáskor a társas kapcsolatok fejlődésének aktív időszaka és így lehetőség nyílik a tanult mozgások társas környezetben való gyakorlására és a társas összehasonlításra.
A mozgásfejlődés elősegítéséhez elsősorban az gyermeknevelési intézményben kell biztosítani a megfelelő körülményeket. Az Úszó Pingvin Magánóvoda nagy teret enged a sportnak és a mozgásfejlődésnek. Lényegesnek tartjuk, hogy elősegítsük a csoportban való foglalkoztatást, mert itt különösen jó terep nyílik a motoros alkalmazkodásra. Természetes környezetben éri a gyermeket az ösztönző mozgásimpulzus és a társak mintája is kedvezően befolyásolja a mozgástanulást. A mozgáskombinációk bátran gyakorolhatók a lényeg a mozgások pontos bemutatása, hiszen ellenkező esetben a rossz mozgásminta kerül bevésésre. Fontos az egyes tanulandó mozgásformák tér-idő és erőbeli (dinamikai) bemutatása, az első kísérletek szakszerű javítása, pontosítása és a játékos gyakorlás. Később a tanult mozgások kombinálása. Érdemes a szaknyelvet használni, de oktatóink természetesen játékos, vicces megnevezéseket is alkalmaznak a szaknyelv mellett a gyermekek értelmi szintjének megfelelően. A gyermekek a magánóvodában tanult sportágakban megkezdik a speciális, de az életkornak megfelelő játékos képzést. Elkezdődik az úszás, a korcsolyázás, a tánc, a torna, a sízés, a tenisz tanulása. A lényeg az, hogy szakértők-szakedzők foglalkozzanak a gyermekkel, és biztonságos körülmények álljanak rendelkezésre. Ha ezek megvannak, nem marad el a siker. A mozgás végrehajtásából fakadó biológiai öröm és a végrehajtás sikerének, a személyiség későbbi fejlődésére is kiható önbizalom érzése pótolhatatlan gyermekkori élményeket nyújt.
Már nagy vagyok
Az óvodáskor két és fél három éves kortól ma körülbelül hétéves korig tart. Ebben az időszakban úgy tűnik, hogy a fejlődés fokozatosan lelassul, kezdetben hetek, majd hónapok, később egyre hosszabb idő után történik szemmel látható változás a mozgások fejlődésében. Az óvodáskor abból is jelentős időszak, hogy elkezdődhet a szervezett, közös foglalkozásba való bevonása a gyermeknek, mely során először kapcsolódhat be a rendszeres testnevelési foglalkozásokba. Az órák minősége és a rendszeres foglalkoztatás megszabja a későbbi időszak mozgásfejlődésének határait. Az óvodás testi felépítése még magán hordozza a kisgyermekkori jellegzetességeket. A testmagasság az időszakon belül 100 cm-ről 120-130 cm-re nő. Az óvodáskorú gyermek mozgásfejlődése két fontos eseménnyel írható le. Az egyik a már megtanult mozgások folyamatos javulása, tökéletesedése, a másik az első mozgáskombinációk éretlen megjelenése.
Már ügyes vagyok
A fejlődés három jellegzetes iránnyal írható le. Elsősorban a mozgásos teljesítmény kondicionális feltételei javulnak a testi fejlődéssel, éréssel párhuzamosan. A négyéves gyermekek már biztonságosan közlekednek háromkerekű biciklin. Stabilan megállnak egy lábon. Váltott lábbal lemennek a lépcsőn. A végtagok mozgása folyamatosan ügyesedik, amely a másik fontos iránya a fejlődésnek. A mozgásvégrehajtás minősége javul. A javulás mögött az idegrendszer szabályozó folyamatainak tökéletesedése, összerendezettsége áll. Ezt támasztja alá a kézügyesség fokozatos javulása, mely során képesek egyenes mentén pontosan vágni, le tudják másolni a kört és az egyenest. Hagyjunk lehetőséget a gyermeknek önállóan gyakorolni és átélni a kompetencia élmény, azaz hogy “én csinálom”, “képes vagyok rá”. Így válik a mozgás fejlődése a személyiség tökéletesedésének aktív részévé. A harmadik fontos mérföldkő az ismert mozgások kombinációjának megjelenése. A korábban megtanult különböző szerkezetű mozgásokat képesek lesznek egymásba fűzni. Például a mászás összekapcsolása a járással, vagy járás közben tárgyakat képes hordani. Képes járásból futásba átmenni, a labdát magasra dobni és elkapni. Az iskoláskor előtt már 3-5 mozgáselemet tudnak egymásba fűzni. A titok nyitja mindig a gyakorlás, az új kombinációk variálása, a játékos megoldások minél több végrehajtása.
Mindent megmászok
A mozgásfejlődés az óvodáskorban nem egységes időszak. Jelentősebb változás 5-6 éves kor táján jön létre az érési és növekedési folyamatok eredőjeként. Jó példa erre a mászás fejlődése, mely 5 éves kor után komoly fordulatot vesz. A bonyolultabb mászó eszközökön (akadály, létra, bordásfal) való fel-, lemászás a korábbi életkorokhoz képest nagyobb biztonsággal és folyamatossággal történik.
Már nem tipegek
A járás továbbfejlődésében az 5 éves kor kitüntetett időszak, hiszen kb. ebben az életkorban szűnik meg a kisgyermekre jellemző tipegő járás. A szabályozó és gátló folyamatok érésével javul a járás technikája. A sarokkal való talajfogás, a talpon történő átgördülés és a lábujjakkal való eltolás és az ízületek kinyúlása a koordinált járás kritériumai. Hosszú idő telik el, míg a tipegő járásból koordinált, gördülékeny, folyamatos járás lesz. A hazai és nemzetközi vizsgálatok szerint a hétéves gyermekek háromnegyede képes – a külső szemlélő számára is egyértelműen megállapíthatóan – “gördülékenyen” járni. A négyévesek már képesek önállóan felmenni a lépcsőn. A biztonságos lefelé lépkedés csak 5-6 éves korban valósul meg.
Nagyobb vagyok, gyorsabb vagyok
A futómozgás fejlődése a lépéshossz növekedésével és a lépések gyakoriságának csökkenésével megy végbe. Ennek oka a testmagasság növekedése. Az óvodáskorban a futóteljesítmény jelentős mértékben javul. Vizsgálatok szerint a fiúk futóteljesítménye jobb, mint a lányoké ebben a periódusban. A jól koordinált futómozgás az 5 évesek háromnegyedére, a 6-7 évesek 90%-ra jellemző. A futómozgás fejlődésében is megfigyelhető a kefalokaudális (fej-medence irányú) fejlődési minta. A csípő és térdízület mozgásai korábban válnak koordinálttá, mint a lábfej mozgása.
Az ugrásokat sokat kell gyakorolnom
Az ugrás fejlődése nagymértékben függ attól, hogy mennyi mozgásinger érte a gyermeket ebben az időszakban. Az ugrást alapvető mozgásformaként tartjuk számon, azonban a gyermek önálló gyakorlása közben ritkán adódik rá lehetőség, hogy megfelelő variációban előkerüljön. A “használt” ugrások elsősorban szökkenések, melyek szerkezetükben nagyon hasonlóak. A módszeres ugróképesség fejlesztésnek magában kell foglalnia az ugróiskola szökdeléseit, a helyből és nekifutással (lendületből) végzett távol és magasugrásokat, és a szereken végzett támaszugrásokat is.
Bármit eldobok
Mondhatjuk azt, hogy a mászás, a járás, a futás és az ugrás hasonló ütemben fejlődik a fiúknál és a lányoknál. A dobómozgás fejlődésében adódik egy kis különbség. A négyéves kori dobómozgás még nem sokban különbözik a nemek esetében. Karból történő egykezes felső dobás, viszonylag merev törzzsel. Ez jellemzi a négyéves fiúk és lányok dobó mozdulatát. Azonban ötéves korban a fiúk dobómozgása hirtelen elkezd fejlődni. Az ötéves fiúk már harántterpeszből dobnak, a törzs elcsavarásával, addig a lányok a korábbi szakaszokra jellemző frontális felállásban továbbra is karból hajtják végre a dobást. Ha a kezdeti kudarcélmény a lányoknál visszaveti a tanulást, akkor nagyon könnyen megrekedhetnek ezen az elemi szinten. Az “eredmény” az lesz, hogy a lányok soha nem tanulnak meg helyesen (eredményesen) dobni. Sok gyakorlással, hibajavítással a dobómozgás jól fejleszthető. A nekifutásból végzett hajítás a fiúk számára is csak hosszú gyakorlás után sikerül.
Elkapom, de nagyon nehéz!
Hasonlóan nehéz kielégítően elsajátítani az elkapást. A dobásnál a testrészek “egymásba fűzése”, koordinálása okoz problémát. A tárgyak például a labda elkapása során az utánaengedő mozdulat begyakorlása jelent nehézséget. A labda elkapásakor bonyolult idegi szabályozó mechanizmusok együttes működése szükséges. Szükség van elővételező (anticipációs) képességre, hogy kiszámítható legyen a labda útja és ideje a társ kezétől. Ehhez becsülni kell a távolságot, a dobás erejét, irányát. (Később a szándékból is lehet következtetni, hogy dobják a labdát felénk, vagy megdobnak a labdával, és ez alapján választjuk ki a viselkedést. Elkapjuk, vagy elugrunk előle.) Koordinálni kell a saját mozgást, amely a szem és a kéz mozgásának magas szintű összehangolását igényli. A megfelelő időben meg kell fogni a labdát, és ha szükséges utána engedni, amely a gátló idegrendszeri folyamatok működését követeli. Az elkapás tanításánál az első feladat a fogáshelyes kéztartás kialakítása, a kosártartás, mely lehetővé teszi a biztonságos labdakezelést. A fogás-, és tartáshelyes alapállás után különösen óvatosan kell a gyakorlás elején dobni a labdát. Az lenne optimális, ha felnőttel gyakorolnának a gyermekek, és a felnőtt dobómozdulatának minden részletét szemmel végig tudná követni a gyermek. Az elkapás fejlesztése hosszú és fáradságos munkát és sok türelmet igénylő feladat.
