Úszó Pingvin Magánóvoda

Margitsziget, alaptíva 1991
06-30 940-87-2706 1 450-42-25 Kaczander Ágnes

Szájápolás a magánóvodában

A szájápolást az Úszó Pingvin Magánóvoda kiemelt fontosságúnak tartja. Gyermekeink száj- és fogápolását korán el kell kezdeni. Célszerű már akkor elkezdeni, amikor az első pár tejfog kibújt. Természetesen ekkor még nem kell órákig fogat mosni, de jó, ha már ekkor megismerkednek egy új érzéssel, azaz azzal, hogy valami mocorog a szájukban.

Ahogy a gyermek egyre ügyesebb lesz, a kezét fogva már együtt is lehet fogat mosni, de arra azért készülni kell, hogy csak óvodás korban lesz annyira ügyes a gyermekek keze, hogy egyedül is alaposan meg tudják tisztítani a fogakat.

A gyermek korának megfelelő fogkefe. Fontos az is, hogy milyen fogápolási eszközt adunk gyermekünk kezébe. Léteznek olyan speciálisan kisgyermekeknek kifejlesztett fogkefék, amelynek kialakítása, formatervezése olyan, hogy tökéletesen illeszkedik, belesimul az apró kezecskékbe. Sörtéi lekerekítettek, így még az első, ügyetlenebb fogmosások alkalmával sem sértik a fogínyt. Azt viszont, hogy tényleg rendesen megmosták-e a fogaikat, még sokáig ellenőrizni kell.

Esti folyadékok? Gyakori probléma, hogy az esti fogmosás után elfogyasztott tea, kakaó, gyümölcslé és a többiek gyakorlatilag egész éjjel „pácolják” a fogakat a cukorban, így a legalaposabb fogmosás dacára elkezdődik a fogszuvasodás, jellemzően a felső metszőfogakon és a szuvas tejfogak is fájnak, fájhatnak! Hiszen ezek ugyanolyan fogak, mint a maradó párjuk, ugyanúgy van gyökere benne erek és idegek, így a szuvasodás következményeképpen bizony érzékennyé válhatnak.

Megfelelő szájápolással (fogmosás, éjszakai nem-evés) vi­szont ez megelőzhető, és kellemes környezetbe bújhatnak majd ki a maradandó fogak is.

Fogbarát étrend a magánóvodában

Az óvódás korú gyermekek között a 3-5 éves kor a legveszélyeztetettebb fogszuvasodás szempontjából. Ezt a veszélyt a jól kiválasztott fogkefe és fogkrém, valamint a helyes fogmosási technika elsajátítása mellett helyes étrend és táplálkozási szokások kialakításával előzhetjük meg. A megfelelő és rendszeres fog-szakorvosi kontroll mellett természetesen magánóvodánk mindezekre is odafigyel, a gyermekek fogai egészségének megőrzése érdekében.

Az alábbiakban magánóvodánk fog-szakorvosának étrendbeli tanácsait olvashatjuk a fogszuvasodás megelőzése tárgyában: a fogszuvasodást a szájüregben maradt keményítő és a cukrok erjedése okozza. Ennek mértéke döntő mértékben attól függ, hogy:

  • milyen gyakran adunk gyermekünknek magas szénhidráttartalmú ételt,
  • mennyi ideig marad az étel a szájában,
  • mennyi idő elteltével mossuk meg a fogát, illetve hogy
  • adunk-e vizet evést követően a gyermeknek, amely által a káros anyag koncentrációja csökken.

Kérdés tehát, hogy hová soroljuk be az édességet? A tiltás nem célravezető, mert ettől csak még vonzóbb lesz a gyermekek számára. Az édesség fogyasztásánál az alábbi szempontokat mindig tartsuk be:

  • Kerüljük a lassan oldódó édességeket (pl.: cukorka, nyalóka)!
  • Ne adjunk olyan édességet, amit egész nap eszegethet a gyermek, egyben kerüljük az étkezések közötti rágcsálást is!
  • Ne adjunk édes italokat, se cumis üvegbe, se csőrös pohárba, se pohárba (pl. cukrot tartalmazó gyümölcslé, cukros üdítő, cukros tea), ezek helyett inkább vizet adjunk szomjúság ellen!
  • Orvosság (pl. köhögés elleni szirup) is tartalmazhat cukrot, ezért betegség esetén mindig fogmosás előtt adjunk belőle!

A sok tiltás után nézzük meg, hogy melyek azok az ételek, amelyek elősegítik a fogak egészségének megőrzését:

  • sajt, mert semlegesíti a száj pH-szintjét;
  • sovány hús, tej, tejkészítmények, mert a fehérjék fontos szerepet játszanak a csontosodás folyamatában, a kalcium és a foszfor sók beépülését segítik a fogakba;
  • friss gyümölcs (nem cukrozva!)
  • zöldségfélék (paradicsom, uborka, sárgarépa, stb.) és olajos magvak, amelyek megfelelő mennyiségű vitamint és ásványi sót biztosítanak a fogak fejlődéséhez, egészségük megőrzéséhez.

A fogbarát ételek fogyasztása mellett beszélnünk kell még a rágás fontosságáról is, amely nem csak az erősebb fogakhoz, hanem az egészséges emésztéshez is vezet. Magánóvodánkban a sok-sok friss gyümölcs és zöldség rágcsálásának biztosításával így kétszeresen is jót teszünk a gyermeki fogak egészségének megőrzése érdekében!

Szájápolás az óvodában
Szájápolás az óvodában